A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

20 január 2009

Kiadó a Parlament

Ezt is megéltük. Belgium és Izland után immár a magyar Országházat is áruba bocsájtották, illetve egy kicsivel jobb a helyzet, mert csak kiadó. Az elado-ingatlan.com-on ugyanis valakinek sikerült meghírdetnie az országunk büszkeségét havi 500 Forintos bérleti díjért. Lehet licitálni: SMS azonosító: IN22289



"Leírás: Belvárosi, Dunára néző, felújítás alatt álló ingatlan - csak igényesnek - kiadó. Télen fűtött, nyáron hűtött épület, remek biztonsági szolgálattal, saját (de nem fedett) parkolóval. Az épületben saját melegkonyhai vendéglátóegység üzemel, ingyenesen használható titkársággal. Minden helysége igényesen berendezett (antik bútorok, neves festők képei), rendszeresen takarított, karbantartott. Az épület profilja nem módosítható - ennek ellenére egyszerre 386 ember is kényelmesen tud aludni egyetlen teremben. A bérlőnek számlát nem áll módunkban kiadni, de erre garantáltan nem is lesz szüksége. A bérlemény jelenleg is lakott, de a jelenlegi használók - megfelelő (számla nélküli) ellenszolgáltatás fejében - hajlandók lesznek kiköltözni. Érdeklődni: az Ön parlamenti képviselőjénél tud, fogadóóra idején"

20 március 2008

Csonka metróink

A négyes metró építésének lázában Újpest polgármestere nem várt lépést tett, amikor beperelte a fővárost a hármas szakasz folytatásáért. Az érintett metró ugyanis csonka, mint ahogy a négyes is annak készül, miközben építési tilalom sújtja az érintett területeket.

Derce Tamás, Újpest immár tizennyolc éve regnáló polgármestere meglepő lépést tett, amikor hivatali idejével egyidős problémát dobott be a köztudatba. A IV. kerület első embere ugyanis pert indított a főváros ellen, mivel az nem építette meg a 3-as Metrót Káposztásmegyerig. Annak ellenére, hogy a beruházást már többször is napirendre vette a Főpolgármesteri Hivatal, ám forráshiányra hivatkozva a projekt mögül mindig kihátráltak, erőltetve a négyes metró építését.

Elmondása szerint az utolsó csepp a BKV paraméterkönyve volt a pohárban. Annak értelmében ugyanis a piros 20-as és a 30-as autóbusz is "felezett" útvonalon közlekedik majd, Káposztásmegyerről a Keleti pályaudvarig az eddigi közvetlen járat helyett csak két-három átszállással lehet eljutni. Így Újpest északi részének közlekedése komoly ütést kaphat, pedig a lakótelep építésekor még egészen más ígéretek hangoztak el.

M3 történet

Kevesen tudják, hogy talán a leghatékonyabb metrójárat is több ütemben épült meg. Az első tervek még a nyomvonal végállomásaiként az újpesti István teret és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárat határozták meg. A jóváhagyás során azonban sérült az eredeti terv és a déli rész végül csak a Határ útig kapott engedélyt. Később azonban ezen is változtattak, s a déli szakasz végállomása Kőbánya-Kispest MÁV állomás mellé, az északi pedig Káposztásmegyerre került, mivel ott egy új városrész építését kezdték el.

S itt jön a képbe Derce Tamás pere, hiszen az eredeti terveknek megfelelően a káposztásmegyeri lakótelepet már a kezdeteknél úgy tervezték, hogy a metróépítéshez szükséges helyeket szabadon hagyják – s ezek a mai napig is megvannak. A tervezett járműtelep helyét például ki is hagyták, amit most is jellegzetes betonkerítés vesz körbe. Ráadásul Budapest történetében ez lehetett volna az első esett, amikor egy új városrész tömegközlekedési feladatait a városrész építésével egyidőben és összehangoltan megoldják. A tervezett Rózsa utca, Rákospalota-újpest, Óceánárok utca és Megyeri út metrómegállók helyett viszont kiépült a 14-es villamos pályája, amely kétségtelen: nem képes olyan gyorsaságra, mint a földalatt közlekedő társa.



Eladhatatlan ingatlanok

„A metró helyett Káposztásmegyerig meghosszabbított 14-es villamos azért nem jelent alternatívát, mert nem zárt pályán halad, így a menetidő is jóval hosszabb. Ha mindenütt megoldást jelentene a villamos, a világon egyetlen városban sem lenne szükség metróra” – nyilatkozta a kérdéssel kapcsolatban a IV. kerület Polgármestere a Népszabadságnak, majd később hozzátette: „A csonka vonal miatt egyébként Újpest belvárosa ma egy óriási P+R parkolóra emlékeztet, a kaotikus állapotokat pedig tovább nehezíti az M0-s északi hídjának nyár végi átadása”. Ráadásul az 1990-ben lezárult építkezés nem oldotta fel az építési tilalmat a vitatott területekről, amiért azok az ingatlanok forgalomképtelenek, tehát eladhatatlanok. A kerület jelentős bevételektől esik el hosszú évek óta, amire hivatkozva nyújtotta be Derce Tamás a kártérítési igényét, kérve a Fővárosi Bíróságtól: a beruházás elmaradása miatt állapítsa meg a károkozás tényét.

A déli szakasznak van prioritása


Ennél többre azonban nagy valószínűség szerint nincs lehetőség, mivel az érintett szakasz kiépítése meglehetősen költségigényes. A mellett, hogy a fúrás csak Rákospalota-újpest megállóig lenne szükséges, ami Derce Tamás számításai szerint legfeljebb 30 milliárd forintból megoldható lenne. Viszont szakértők szerint a beruházás az utasszám alapján nem indokolt, szemben az érintett metró déli meghosszabbításával. A Határ úti csonk ugyanis nyitva hagyta a tervezők számára az utat az M3 Ferihegyi végállomásához, amely az Üllői út alatti vezetéssel elláthatná Kispest és Pestszentlőrinc központi területeit, biztosítva Rákoshegy, Pestszentimre és a Gloriett lakótelep gyors elérhetőségét. Majd azt követően a Szemeretelep alatt átvezetve továbbépülhet Ferihegyi nemzetközi repülőtér 1-es és 2-es terminálja felé is.

Persze erről is csak erőteljes feltételes módban érdemes beszélni, hiszen a fővárosnak nem áll szándékában 3-as metrót hosszabbítani, pénze sincs rá. A közgyűlés legutóbbi ülésén például le is szavazták azt a Fideszes indítványt, hogy az előkészítésre az idei költségvetésből különítsenek el pénzt.

A négyes is csonka lesz

Jelenleg ugyanis a négyes metró élvez prioritást, amelyre lehet, hogy szintén a hármas vonal kálváriája vár. Az eredeti nevén Dél-Buda Rákospalota metróvonal ugyanis még a főváros kereszt irányú átszelését célozta meg, amely most meglehetősen csonka formában halad – néhol döcögve – a megvalósulás felé. A korábban tervezett Sasadi úti (Budaörs) és Szentmihályi úti (Rákospalota) végállomás ötlete pedig lassan szertefoszlik, annak ellenére, hogy a XV. kerületben például a tervezett végállomás a rendezési terv része, s Káposztásmegyerhez hasonlóan építési tilalom vonatkozik rá.

Mégis jelenleg csak a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti szakasz megvalósulásáért izgulhatunk, s a Bosnyák téri meghosszabbítás sem biztos. A további szakaszokról pedig meglehetősen szűkszavúan ír a kivitelező cég: „A szakasz a későbbiekben három irányban fejleszthető tovább: a Kelenföldi pályaudvartól - Gazdagrét érintésével - Budaörs irányába, a Bosnyák tértől Rákospalota felé, a Bocskai úti állomásból kiágazva - a Fehérvári úton át - Budafok városközpont felé.” De csak lehet, korántsem biztos.

A cikk itt található meg: www.netnap.hu/belfold/5556/

14 március 2008

Kolbászból van a kerítés Újbudán?

Újbuda önkormányzata meglepő szolgáltatásokkal örvendezteti meg lakosait: hevederzárprogram, reformétkeztetés, olcsóbb jogosítvány. A relatív kevés pénzt felemésztő hangulatjavító intézkedések mellett azonban például a panelprogram támogatását visszafogják.

Manapság sok újbudai lakos érezheti úgy, hogy a kerületben még a kerítés is kolbászból van. A kerület önkormányzata  havonta előrukkol valamilyen akcióval. Télen például a lakók olcsóbban vehettek környezetbarát sót, a napokban pedig lassan befejeződik azon száz lakás hevederzárral történő felszerelése, amelyhez szintén jelentős kedvezményt nyújtott a Polgármesteri Hivatal. Idén a jogosítványszerzést támogatják,  és a reformétkeztetési program is tovább folytatódik. Mindeközben a költségvetési tervezetben foglalt beruházások és felújítások sok esetben késnek, vagy nem valósulnak meg, a panelprogramot pedig szigorították.

A cikk itt folytatódik: www.fn.hu

19 december 2007

Sms és parkolás: ki húzza le az előfizetőt?

Többéves huzavona zajlik a budapesti parkolási cégek és a mobilcégek között az sms útján történő fizetés ügyében. A technológia adott, ám a mobilcégek szerint nem képesek megállapodni az EME-vel „korrekt” díjszabásban , amely kényelmes pozícióból tárgyalhat, hiszen monopolhelyzetben van a fővárosi utakon.

Mint már korábbi cikkünkben írtuk, a II. e-money szimpozium nyugodtnak induló hangulatát egy meglehetősen heves vita törte meg, amikor szóváltás alakult ki Fürst György a budapesti mobilparkolásban érdekelt EME Zrt. elnöke és Drozdy Győző, a Pannon vezérigazgató-helyettese között.

„Ez nem stand up comedy” – jellemezte a kialakult helyzetet a konferencián Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese. Míg Beck György, a Vodafone vezérigazgató-helyettese igyekezett kimaradni a parázs vitából, ugyanis elmondása alapján cége még nem szembesült az érintett problémával.

Kész a rendszer

Az indulatokat a budapesti parkolás váltotta ki, ahol a Pannon és a T-Mobile már régóta tervezi az sms útján történő jegyvásárlás bevezetését, ám a másik oldallal még egyikük sem tudott megállapodni.

Annak ellenére, hogy az eljárás módszerére már pont került: „Az EME Zrt. és a Pannon közt 2006 nyarától 2007 tavaszáig intenzív pénzügyi, jogi és műszaki egyeztetések folytak. Ezek eredményeképp elkészült egy mobilparkolási rendszer, amely az EME rendszeréhez kapcsolódva valósíthatta volna meg azt, hogy előfizetőink a szolgáltatónál vezetett hitelkeret és univerzális egyenleg terhére fizessék ki a parkolás díját” – nyilatkozta a FigyelőNetnek Drozdy Győző, a Pannon vezérigazgató-helyettese.

A cikk itt folytatódik: www.fn.hu

10 december 2007

Rekviem a „kulturálatlan” sörözőkért

Érdemes még a napokban elzarándokolnunk Kispestre egy jó kocsmázáshoz, ugyanis az ottani képviselő-testület döntése értelmében január 1-től a XIX. kerület összes kocsmájában már fél tízkor ki kell kérnünk az utolsó kört. Lehet, hogy az ötlet ragadós lesz, s hamarosan kiürülnek a „nem kulturált” sörözők Budapesten.

Bizonyára még sokan emlékezzünk a XIII. kerület elsőként bevezetett szabályozására még a 1990-es évek végén, amely értelmében a határozat érvénybe lépéstől tilos volt közterületen alkoholos italt fogyasztani. A kerület akkori döntése precedensnek számított és nagy felháborodást keltett a kerület lakói körében. Az ötlet azonban jónak bizonyult, amit mi sem jellemez jobban, minthogy azóta sem változott, sőt mára már mindennapossá vált más önkormányzatok esetében is. Körülbelül hasonló lépésre készül most a XIX. kerület vezetése is, mivel a képviselő-testület döntése nyomán január 1-től este tízkor be kell zárnia minden kocsmának, sőt újabb italboltok már nem is nyílhatnak Kispesten.

A cikk folytatódik: www.netnap.hu/

27 november 2007

Parázs vita: ki húzza le az előfizetőt?

"Ez nem stand up comedy, ha hozzá akarsz szólni a témához, menj vissza a helyedre, és onnan szóljál hozzá!" – igyekezett rendre utasítani Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese Fürst Györgyöt, az EME Zrt. elnökét, miután parázs vita alakult ki a II. e-money symposiumon a mobilszolgáltatók és a mobilparkolásban is érdekelt cég között a budapesti parkolás ügyében.

A vita során ugyanis csak egy közös pont volt. Abban mind egyetértettek, hogy meg kell állapodniuk, ám a tárgyalások sikertelenségéért egymást hibáztatták, mondván, nem elfogadható a másik cég üzletpolitikája, mivel az vica versa az előfizetők megkopasztására irányul.

A vita előzményeként Fürst György beszéde szolgált, aki elsőként kavarta fel a konferencia nyugodt hangulatát. Az előtte szólóktól eltérően meglehetősen provokatív beszéddel igyekezett felrázni a teremben lévő hallgatóságot. „Kitől várjuk a probléma megoldását? Itt ül a teremben az összes olyan ember, aki ezeket a cégeket vezeti, ezzel foglalkozik” – mondta az EME Zrt. elnöke, majd hozzátette: – „Egy év alatt kevesebb szerződést kötöttünk, mint amennyi versenyhivatali vizsgálatot kaptunk partnercégektől. Egy darabig tárgyaltunk az egyik legnagyobb magyar mobilszolgáltatóval, aztán amikor a tárgyalás egy olyan pontra jutott, hogy már mi is szerettünk volna jól járni, jött a versenyhivatal, hogy a meg nem nevezett Pannon-szolgáltató feljelentett minket tisztességtelen magatartásért.”

„Csak legyen drágább az ügyfélnek!”

Beszédének végén Fürst György már nyugodtabb hangnemre váltott, felajánlva a megegyezést, mondván „ebédszünet alatt szerintem üljünk le, biztos vagyok abban, hogy meg tudunk állapodni”. Úgy tűnt azonban, hogy a feldobott labdát az érintettek nem bírják szó nélkül hagyni, hiszen izgatottan, mondhatni már idegesen készültek azon kerekasztal-beszélgetésre, amelynek üzenete a mobilszolgáltatók összefogása volt. Ám az összefogás leginkább az EME Zrt. ellen valósult meg, hiszen a megszólalók nyíltan vagy burkoltan kritizálták a cég vezetését.

A cikk és a vita itt folytatódik: www.fn.hu

30 október 2007

Kell-e nekünk újabb pláza?

A tervek szerint napokon belül átadják Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontját, az Arena Plaza Mallt. Felvetődik a kérdés, hogy szükségünk van-e újabb plázára. A jelek szerint igen, sőt nem is egyre. Sokra.

Megkérdőjelezhetetlen tény: a bevásárlóközpont-építés jó üzlet. Nagyon jó üzlet, amit mi sem jellemez jobban, hogy míg a napokban készülnek átadni Magyarország legnagyobb plázáját, az Arena Plaza Mallt, már megérkeztek a hírek a legújabb kihívókról: a Market Central Ferihegyről, a WestEnd II-ről, a Vörösmarty téri ING projektről és a budai Skála helyén épülő üzletközpontról is. A Befektetési Ingatlan Adatbank (ING) adata is ezt támasztják alá, hsizen 2005-ben a bevásárlóközpontok szektora a vizsgált 13 európai ország közül hétben lekörözte a többi ingatlanszektort. Nem is akármilyen hozammal. A legalacsonyabb megtérülést Németország és Svájc produkálta a vizsgált országok közül 4,1 illetve 5,5 százalékkal, míg az átlagos hozam 7,4 százalék közül alakult.

Kielégítetlen kereslet

“Az európai bevásárlóközpontok továbbra is számos befektető célpontjául szolgálnak és az is világos, hogy a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot. A befektetőket nem csak a jelenlegi, a szektor által generált magas hozamok vonzzák, hanem az is, hogy a fejlesztéseket számos országban szigorúan szabályozzák, így a kínálat a jövőben is igen korlátozott lesz.” - kommentálta a jelentést korábban az egyik társszerzője, Nick Axford. Az Arena Plaza Mall például már a megnyitás előtt minden területét bérbe adta, így egyelőre biztatóan vág bele a működésébe. Ráadásul a kivitelezőknek olyan világmárkákat sikerült megnyerniük, mint a Tommy Hilfiger, a Boss, a Ralph Lauren, a Paul & Shark, a Lacoste vagy a Peek & Cloppenburg.

A cikk folytatódik: www.netnap.hu

18 szeptember 2007

Kínpadon a dugódíj

Néhány napja robbant a hír: a város vezetése a dugódíj bevezetését tervezi. Indoklásuk szerint ugyanis 2010 után beérnek a fejlesztések, így kvázi büntethető lesz a városba való behajtás. Mi azonban szkeptikusak vagyunk, és ezért a körmére néztünk az elkezdett projekteknek.

Első nekifutásra fontos leszögezni, hogy meglehetősen nehéz objektíven írni a Budapesti közlekedésről. Főként, ha a sorok írója azt megelőzően másfél óra alatt tett meg egy egyébként negyedórás utat a főváros egyik peremkerületében autóval. A városban ugyanis egymást követik az útfelújítások, sokszor párhuzamos utcákat is érintve. Így ma már ott tartunk, hogy komoly fejtőrést okoz az útvonalak előzetes kifundálása, mert mérlegelnünk kell, hogy vajon hol kisebb is a dugó. A GPS-t pedig dobhatjuk a kukába, biztosan rossz útra visz. Ami szerinte gazdaságos, sokszor csak akkor az, ha a dugóban leparkolunk, megiszunk egy kávét és csak később indulunk el, vagy átszállunk egy kötött pályás közlekedési eszközre. Nem teszünk ezért elhamarkodott kijelentést, ha kimondjuk: manapság sokan emlegetik Demszky Gábor nevét. Persze nem jó értelemben.



A cikk folytatódik: www.netnap.hu

06 július 2006

Liberálisok Háza: biznisz vagy politika?

A Liberálisok Házának engedélyét elvitatni nem lehet, ám az tény, hogy a rendezvény bár sok esetben vendéglátó-ipari egységként üzemel, nem fizet területfoglalási díjat. Politológusok szerint nincs gond a sátorral, a környékbeli étteremtulajdonosok azonban bevételkiesésről panaszkodnak. Kérdés, hogy mi számít még politikai rendezvénynek, mi üzletnek.

A Liberálisok Házát elsőként az országgyűlési választásokat megelőzően nyitották meg, amely akkor az SZDSZ-kampány központi elemének számított. A sátor sikeres volt, hiszen a párt remek eredményt ért el a fővárosban, ám a voksolás után lebontották. Budapest azonban nem nélkülözte sokáig, hiszen a foci-világbajnokság előtti napon újra megnyitotta kapuit a létesítmény.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője már a megnyitó előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a sátor második életciklusának elején egyelőre a kulturális és a közéleti programok dominálnak majd a politika helyett: foci-világbajnokság, Tour de France, filmvetítés, koncertek és az elmaradhatatlan nyári sörözés. Felvetődik azonban a kérdés, hogy mennyire számít a Liberálisok Háza politikai rendezvénynek is, hiszen a politikai programok aránya egyelőre elenyésző. A kérdésnek továbbá anyagi vonzata is van, ugyanis egy jogszabály alapján a politikai rendezvények csupán bejelentéskötelesek, ezen túl bárhol, bármikor és bármennyi ideig lehet tartani. Területfoglalási engedélyt pedig az érintett önkormányzatok kötelesek adni, s az érintett pártnak még közterület-foglalási díjat sem kell fizetnie.

A cikk megtekintése: www.fn.hu

18 október 2005

Új reptér helyett zajfogó erdők

Kihelyezett ülését tartotta a XVIII. kerület Zaj- és Környezetvédelmi Tanácsa Ferihegyen, ahol a zaj monitoring rendszer további kiépítéséről, a zajvédő övezet kijelöléséről és a repülőtéren várható jövőbeli fejlesztésekről kérdezte a repülőtér szakértőit.

A XVIII. kerületi Zaj- és Környezetvédelmi Tanács kihelyezett ülését tartotta tegnap a ferihegyi repülőtér 1-es termináljában. A megbeszélésen részt vett Kalocsai Magdolna, a Budapest Airport Rt. (BUD) környezetvédelmi osztályának vezetője és Németh Antal, a BUD fejlesztési igazgatója is.

Kalocsai Magdolna leszögezte, hogy habár nem a repülőtér felelős a zajért, mégis alapvető feladatának tekinti annak kezelését. Ennek bizonyítékaként a zajvédelmi díjat említette, amely összegből az elképzelések szerint a jövőben zajvédő dombokat, zajvédő erdősávokat és egyéb zajterelő eszközöket kívánnak telepíteni. A testület kérdésére ugyanakkor a szakértő asszony elismerte, hogy az egyedi zajterhelés, amely a lakosságot leginkább zavarja magasabb, mint a mért egyenértékű zajszint. Kalocsai Magdolna szerint ezért leginkább a szabályozás lehet a felelős. A repülőtér feladata a hatályos szabályok betartása, aminek „a Budapest Airport eddig maradéktalanul megfelelt.”

Németh Antal a küszöbön álló privatizáció kapcsán a fejlesztésekről bővebben nem állt módjában nyilatkozni, ámde kiemelte, hogy a bővítés elkerülhetetlen. Elmondása szerint a repülőtér a tapasztalt forgalom emelkedés mellett már nem sokáig képes jelen állapotában kiszolgálni az utas- és a teherforgalmat, ezért mindkét területen elkerülhetetlen a későbbi fejlesztés. Azonban a jövőben sem lesz szükséges egy harmadik leszállópálya kiépítése, hiszen a jelenlegi kettő is nagy kapacitás kiszolgálására képes – hangsúlyozta a fejlesztési igazgató. A szakértő szerint a legégetőbb probléma nem a repülőtéren belül található, hanem a kerítésen kívül, hiszen a repülőtérre vezető közlekedési utak már túlterheltek, így egyre fontosabb lenne egy repülőtérre vezető kötött pályás közlekedési eszköz mielőbbi üzembe helyezése. Azon felvetésre - miszerint egy új repülőtér fejlesztése lenne a megoldás - Németh Antal válaszolva elmondta, hogy több tanulmány született a szóba jövő a lehetőségekről, s ezek mindegyike arra a megállapításra jutott, hogy nem lehetséges egy másik reptér kiépítése.

A hír korábban a FigyelőNeten volt megtekinthető, amíg az oldal 2008-as átalakítása során ki nem került a rendszerből.

17 október 2005

Perlik a repülőteret a légifolyosó alatt lakók

Egy korábbi rendelet szerint május 12-től Budapest felett módosították a légteret a megnövekedett forgalom miatt. Így utána már olyan helyen is megjelentek a fel- és leszálló repülőgépek, ahol korábban nem voltak. A lakók dühösek, a repülőtér tehetetlen.

„2005. október 09-én 23.00 és 23.45 között turbólégcsavaros repülőgép hajtóműbömbölése volt tapasztalható, mely az arra közlekedő vonat dudáját ugyanúgy elnyomta, mint az udvarunkon beszélgető emberek hangját egyméteres távolságban" – olvasható egy, a Polgári Légközlekedési Hatósághoz (PLH) juttatott panaszlevélben. A szervezet honlapján pedig napról napra jelennek meg újabb üzenetek, amelyek a repülőgépek elviselhetetlen zajára hívják fel a figyelmet. Bajkó Erika, a PLH kommunikációs vezetője a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a hatóság csak a fent is olvasható konkrét panaszok ügyében képes eljárni. Olyan esetekben, amikor a zajpanasz tartalmazza a konkrét időpontot és a helyszínt, hiszen így a megkeresés kivizsgálható. Az eljárást pedig már a Budapest Airport Rt. (BA) végzi, amely adatbázist vezet a le- és felszálló gépekről, így az alapján könnyen fülön csíphető az, aki hibázott.

Bajkó Erika ugyanakkor hangsúlyozta, hogy komoly szabálytalanságot még nem állapított meg egyetlen eljárás sem, mivel a repülés egy precíziós cselekvés, s a gépek egy előre meghatározott vektor szerint közlekednek. Így legfeljebb csak a légiforgalmi irányítás hibáztatható, amely szintén a legjobb tudása szerint igyekszik a gépeket biztonságosan célba juttatni.

Több gép – nagyobb zaj


A probléma fő forrása napjainkban pont a biztonságosság, hiszen a repülőtér forgalma idén is körülbelül 30 százalékkal emelkedett, hasonlóan a 2004-es évhez. A megnövekedett forgalom pedig már nem volt biztonságosan üzemeltethető a korábban kijelölt légi folyosókon. Így május 12-én módosították a légtérszerkezetet, amely már nagyobb területen segíti a repülőgépek le- és felszállását. A legtöbb panasz, amely a PLH-hoz érkezik, pont ezt a megnövekedett forgalmat kifogásolja, ám a hatóság ezen ügyekben semmit sem tehet, hiszen a konkrét intézkedésekhez elengedhetetlen lenne a főváros már kész zajtérképe. A megnövekedett, nagyobb területen elterülő forgalom pedig újra az előtérbe helyezte a problémát, amelyet jól jellemez, hogy a napokban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban a témában fontosabb szervezetek munkamegbeszélést folytattak. Eredmény a közeljövőben várható – tájékozatta a FigyelőNetet Dózsa Zsófia, a minisztérium sajtóreferense.

Nagy a zaj, de még szabályos


A vita így egyedi zajmérések és a Ferihegy 1983-óta üzemelő monitorhálózata alapján zajlik. A repülőtér mérő rendszere szerint pedig a veszélyeztetett 70 dB-es zajt érintő lakások száma kevés, míg a 65 dB-es határértéket átlépő ingatlanok száma ezer körül mozog. Érzékeltetés szinten érdemes tudni, hogy egy normál beszélgetés zaja 60 dB, míg egy forgalmas út mellett 85 dB-es hanghatás éri szervezetünket. A 85 dB hosszabb távon már akár időszakos vagy maradandó halláskárosodást is okozhat. A fő probléma, hogy a zaj észrevétlenül támad, s az általa okozott sérülés visszafordíthatatlan, öngerjesztő folyamat. A 85 dB-es érték szerencsére keveset éri az átlagembert, azonban az alacsonyabb, állandó hanghatások okozta rossz alvás következménye számos egészségügyi probléma lehet. Az éjszakai repülések száma egyébként nagyon csekély: mindössze az átlagos nappali forgalom egy százaléka engedélyezett éjfél után.

A határértékek betartására a BA is fokozott figyelmet fordít. Közleményük szerint a repülőtér működése során még egyszer sem lépte túl a jogszabályban rögzített zajterhelési szintet. A hatékonyabb védelem ügyében olyan zajmonitorrendszert indítottak el májusban, amely a repülési zajokra zajszimulációs eljárást alkalmaz. Korábbi intézkedés szerint pedig magyarországi repülőtér már nem fogadhat január elsejétől zajos gépeket, amelyeket azok zajbizonyítványával ellenőriznek. Bajkó Erika ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Ferihegy azon kevés repülőterek közé tartozik, amelyek leszállópályái merőlegesek a városra, ráadásul a reptér a városon belül található. A kommunikációs igazgató szerint ez egy rossz adottság, amellyel sajnos együtt kell élnünk.

A dühös lakók perelnek


A zajterhelés jogszabályi előírásai pedig fura helyzetet teremtenek, hiszen a probléma kezelését nem a légitársaságokra, hanem a repülőterekre bízza. A Budapest Airport Rt. ezen okból január elsejét követően zajvédelmi díjat szed a repülőgépek üzemeltetőitől, amely összeget a közeljövőben zajvédelmi feladatokra kívánják felhasználni. A repülőtér továbbá elindította az új gyorsleguruló út építését, amely a remények szerint a Rákoshegy feletti zajszennyezést ötödére csökkentheti. Ám az építés szerencsétlenül érinti a terület lakóit, hiszen a beruházás miatt az elterelt forgalom pont a városrész felett száll le, illetve fel. A repülőtér üzemeltetője ezen okból egy 40 millió forintos támogatást nyújtott Rákoshegy lakóinak, átvállalván 803 háztartás csatornabekötési önrészét.

Hoffmann Attila, az egyik legérintettebb XVII. kerület polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy a 40 millióra ajándékként kell tekinteni, azonban ebből nem minden lakó kap, amely feszültséget okoz a területen. A polgármester a FigyelőNetnek hangsúlyozta, hogy korábban már mérték a zaj mértékét a kerületen belül, de ez – bár magas értékeket kaptak – mégis a határértéken belül mozogott. Hoffmann Attila a zajtérkép és a monitoring rendszer bevezetését körülbelül egy éven belülre jósolta. A kerület jelenleg egy bírósági döntésre vár: a kerület néhány lakója próbapert indított a repülőtér ellen, amelynek a polgármesteri hivatal magára vállalta a költségeit.

Rátonyi Gábor, a szintén érintett Zugló polgármestere a FigyelőNetnek elmondta: tökéletesen átérzi kerülete lakóinak problémáját, hiszen a fő leszállóirány pontosan a hivatal felett húzódik. A kerület vezetője ezen okból javasolja, hogy a repülőtér és a légi forgalom tervezett fejlesztése egy új helyszínen, Budapesten kívül valósuljon meg, mivel szerinte Európában nem jellemző, hogy egy sűrűn lakott területen lévő repülőteret fejlesszenek. Rátonyi Gábor ugyanakkor kezdeményezi a zaj mérésében egy speciális szabvány kidolgozását, amely egyenértékű zajszint mellett az egyedi zajkibocsátásokat is méri.

Mester László, a XVIII. kerület polgármestere szintén nagyon sok lakossági panaszról számolt be, amely a légi forgalom általi zajt, a környezetszennyezést kifogásolja. Ezért az általa vezetett önkormányzat folyamatos tárgyalást folytat a repülőteret üzemeltető céggel a kifogások kivizsgálására. „A kerületben egy Zaj- és Környezetvédelmi Tanács kezdte meg munkáját tavaly nyáron. A szakmai testület munkájának célja főként a repülőtér közelségéből adódóan szükséges lakossági érdekvédelem" – mondta Mester László lapunknak.

Rossz üzlet légi folyosó alatt lakni

Razdolszki László, a kerületben lévő Otthon Center Rt. vezetője szerint az érintett ingatlanok körülbelül 25 százalékkal érnek kevesebbet a repülőgépek keltette zaj miatt. Elmondása szerint az ingatlan sok embernek csábító olcsósága miatt, ám eladáskor sok lakóban realizálódik, hogy otthona kevesebbet ér, mint azt előtte gondolta.

A cikk korábban a FigyelőNeten volt megtekinthető, amíg az oldal 2008-as átalakítása során ki nem került a rendszerből.

10 augusztus 2005

Politikusok a Szigeten

Már csak egyet kell aludni, s hivatalosan is megnyitja kapuit a Sziget fesztivál. A rendezvény immár kötelező program minden fiatal számára, s egyre inkább a poltikusainknak is.

Évek óta tendencia, hogy a kormány szinte minden tagja megmutatja magát a rendezvényen. Megjelenésük mára egy természetes dolog, hiszen minden napra jut legalább egy államférfi, aki díszes kíséretével megtekinti önfeledt választóit. Sokan immár a nyári vakáció megtervezésekor számításba veszik a rendezvényt, hasonlóan a fesztivál törzsközönségéhez. Látogatási kedvüket jelentősen növeli, hogy a kormánytámogatás miatt természetesen itt sem kell fizetniük a borsós belépési díjat, mindannyian potyáznak. Jelenlétük leginkább egy egyszerű PR-akció, hiszen a Sziget szervezői tiltják a politizálást. A határvonalat azonban nehéz meghúzni, s sokan közülük nehezen tudják visszafogni magukat. Feszegeti őket a sajtó magas koncentrációja, s egy fontosabb bejelentést vagy ígéretet néha - gyengébb pillanatukban - elkottyintanak.

Politikusok kavalkádja

A Sziget Kulturális Szervezőiroda tájékoztatása szerint az idén Gyurcsány Ferenc és Persány Miklós, környezetvédelmi miniszter jelentette be jó előre látogatási szándékát. A miniszterelnök korábban már jelezte, hogy végiglátogatja az összes nyári rendezvényt, a Szigeten így a tervek szerint három nap is elérhető lesz. Gyurcsány nem lesz tétlen, elmondása szerint mind a három alkalommal öt órától egészen éjfélig együtt kíván bulizni a fiatalokkal. A miniszterelnök nem ígér sokat, csak sör melletti könnyed beszélgetést. Természetesen nem a politikáról. A szórakozáson kívül Gyurcsány Ferenc fix programja az Amőbáról tartandó ismertetője, amely két nap is meghallgatható lesz a Civil Szigeten. A Magyar Országgyűlés továbbá ismételten jelentkezik egy saját sátorral, ahol a tervek szerint a szigetlakók véleményeit és javaslatait várják. Valószínűleg ennél azonban sokkal több alkalmunk lesz képviselőinkkel találkozni, hiszen a közelgő választások előtt politikusok kavalkádja várható.

Emlékezetes az úttörő Torgyán József látogatása a szigeten. Amikor éppen a 2002-es voksolások előtt két gyerek buksijának simogatása közben hatalmas medencéket ígért, ha pártja megnyeri a választásokat. Az Orbán-kormány földművelésügyi minisztere valódi meglepetésnek számított akkoriban, így a legtöbb látogató megilletődötten kínálgatta sörrel és felfújt gumikesztyűvel a fehér öltönyben közlekedő pártelnököt.

A következő évben már többen is követték a példáját. Sokan már túl voltak a megméretetésen, míg a kilátogató Demszky Gábor és Schmitt Pál még javában kampányolt a közelgő főpolgármesteri választásra. Győzelmi mámorban fürdő Medgyessy Péter volt az első miniszterelnök, aki kilátogatott a Szigetre. A volt kormányfő elhatározta, hogy lazának és jó fejnek mutatja magát, így nagy derültség közepette egy kistehénnel díszített pólót húzott magára. Jutalma egy még lazább fiatal által elkövetett, jól irányzott vízipisztoly lövés volt.

Nem csak Medgyessy volt azonban az, akit korábban fura szerepben láthatunk. Harrach Péter ping-pongozot, Lévai Katalin kerekes székben közlekedett, Demszky Gábor a születésnapját ünnepelte, míg Juhász Ferenc babgulyást osztott egy ízben. Tarlós István a III. kerület polgármestere talán a leggyakrabban előforduló politikus a fesztiválon. A kerület vezetője azonban nem szórakozni jár ki, látogatása munkabejárás, amely során a kerületi rendőrkapitánnyal ellenőrzik, hogy minden rendben zajlik-e. Tarlós István azonban nem tartozik a Sziget legkedveltebb politikusai közé. Korábban ugyanis csendháborítás és a homoszexuális felvilágosító programok ellen emelte fel a szavát.

Van, akinek jól áll


Kumin Ferenc, politológus szerint politikusaink úgy tekintenek a Szigetre, mint a fiatalokkal való találkozás egyik legintenzívebb módjára. Nyilvános szerepléseikben egyébként is fő szempont, hogy egy-egy rendezvény meglátogatásakor mennyi és milyen összetételű csoport előtt jelenhetnek meg. Ebben a vonatkozásban a Sziget egy kiszámítható hely: hatalmas és meglehetősen egységes összetételű tömeg.

Más kérdés Kumin Ferenc szerint, hogy az egyes politikusok hogy mutatnak a Szigeten. "Lamperth Mónika kézfogási kísérlete a zsidó sátornál sokáig emlékezetes marad. A politikusasszony bizonyára jobban járt volna, ha inkább nem erőlteti ezt a szereplést. Ha egy politikus nagyon kilóg a Sziget sajátos atmoszférájából, vagy ha nagyon erőltetetten próbál asszimilálódni, azzal inkább nevetségessé teszi magát, és politikai haszon helyett inkább veszteséget könyvelhet el. Aki civilként messziről elkerülné a Szigetet, annak politikusként sem javasolt a megjelenés, mert kívülállóságát semmiképp nem tudja leplezni" - véli a politológus.

A cikk korábban a FigyelőNeten volt megtekinthető, amíg az oldal 2008-as átalakítása során ki nem került a rendszerből.