A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése

08 július 2009

A Windows 7 a nappaliba költözik

Rövid időre megkaparintottuk a hazai Microsoft kísérleti Windows 7-es házimozi PC-jét, amely teljesen átalakíthatja azt, amit eddig az otthoni médiaközpontról és a szórakoztató-elektronikáról gondoltunk. Vajon így fogunk tévézni pár év múlva?

Habár minden adott, hazánkban eddig még nem terjedtek el a Windows Media Centeren alapuló HTPC-k. Az XP-ben debütáló Media Center hazai tömeges alkalmazására ugyanis anno 2001 tájékán még nem érett meg a piac, így néhány hazai HTPC-építőn kívül csak kevesen használták az operációs rendszer e funkcióját. Eközben a fejlettebb Amerikai Egyesült Államokban jóval népszerűbb volt az alkalmazás, amit jól jellemez, hogy a Windows XP rendelkezik egy erre a célra kialakított Media Center Edition kiadással is, igaz, ebből magyar nyelvű nem készült. A Windows Vista megjelenésekor egy másik probléma jelentkezett: bár a piac már inkább felkészült a HTPC-k megjelenésére, a Vista magyarítva is lett, az operációs rendszer gépigénye miatt költséges lett volna a házimozi PC-k gyártása.



A Windows 7 megjelenése viszont fordulatot hozhat, hiszen a piac egyrészt már valószínűleg készen áll a HTPC-k tömegesen megjelenésére. Másrészt az operációs rendszer javított, optimalizált kódja miatt már körülbelül egy notebook áráért összeszerelhető egy Windows 7 Media Centerrel felvértezett jobb konfiguráció. Vagyis joggal remélhető, hogy az új operációs rendszer megjelenésével lendületbe jöhet a házimozis PC-piac.

Az első fecske

Főként azért, mert a hazai Microsoft eltökélte, hogy nagy lökést ad a hazai HTPC-piacnak. Tervük szerint ugyanis hamarosan a boltok polcain is megjelenhetnek a Windows 7-tel előtelepített kész konfigurációk.



A szoftvercég, a ComputerMode és a Sky Interactive csapata által készített prototípust elsőként próbálhattunk ki, s tapasztalataink szerint már nem kell sok ahhoz, hogy valóban egy kész termékről beszélhessünk. A demógéppel ugyanis webszolgáltatások között kutakodtunk, HD-felbontású filmeket néztünk, online rádióra csatlakozhatunk, sakkoztunk és egy szomszédos szobában lévő PC-ről hallgattuk a zenét a nappaliban lévő tévén.

A cikk itt folytatódik: pcworld.hu

29 március 2009

Hogyan alakult ki a válság? (Képekben)



A videó forrása: vimeo.com





Még több kép itt található: flowingdata.com

17 február 2009

Gyurcsány megmenti a KISZ-t

Nem árulok el nagy titkot: nem sikerült neki. A kommunikáció viszont ismerős: "Azt lehet látni, hogy ez a működés tovább nem tartható fent. Abban, hogy a KISZ költségvetése reálértékben a felére csökkent ebben van egy társadalmi értékítélet, van egy iszonyúan nehéz gazdasági helyzet. De azt hiszem, hogy nekünk most nem sírni kell...sok mindent ami eddig működött azt le kell bontani, és újra kell építeni."

A NAVA-archívumának és az Indexnek hála íme a 28 éves Gyurcsány Ferenc, akit 1989. január 14-én kapott mikrofonvégre Fodor János.


05 január 2009

Gázából szeretettel

"Képzeld el, hogy elektromosság nélkül éled az életed, lebombázott házak között, naphosszat a rakéták becsapódását hallgatva, élelem nélkül. Képzeld el, hogy a gyermeked azt mondja neked, hogy fél és nem bír aludni a repülőgépek zaja miatt" - olvasható Mohammed Fares Al Majdalawi filmrendező üzenete a From Gaza, with Love méltán világhírű oldalán, amelyet én magam gyakran olvasok. Most az izraeli földi offenzíva alatt pedig szinte kihagyhatatlan. Az oldalt gázaiak írják, s nem a palesztin és az izraeli média, akik - valahol természeten módon - nem elfogulatlanok. A Youtube-ot pedig szintén teljesen felesleges böngészni, majd minden videóban én érzékeltem egy kis propagandát. Azért beszúrok egyet, ami közelről mutatja a bombázásokat (több is van, de azt csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlom).




A Twitteren pedig az izraeli oldalnak köszönhetően microblog szintjén is nyomon követhetőek a harcok. Na de vissza az alap témához. Tegnap sikerült kb. 2 órára a CNN előtt ragadnom, ahol talán a legérdekesebb, egyébként kb. 3 perces rész a gázai civilek mindennapjaival foglalkozott. Az ott elmondottak szerint nappal a helyi piacokon zsúfolódnak össze, félve hogy kilövik felőlük a házat. Élelem, ital és áram nélkül élnek, menekülni pedig sehova sem tudnak. Érdekes egyébként, hogy az arab média egy része sem bánik emiatt kesztyűs kézzel a Hamasszal. Álláspontjuk szerint ugyanis a szervezetnek semmi legitimitása sincs, csupán pajzsként használják a civileket céljaik eléréséhez. A civilek pedig szenvednek.

Példákért nézzük újra a korábban már említett blogot. "9.nap...öt palesztin meghalt, amikor egy Gáza északi részén lévő templomot lebombáztak...Egy öttagú család meghalt Gáza városának északi részén. Az anya négy gyermekével együtt vesztette életét, miután házukat eltalálta egy F16-os rakétája"...Körülbelül 17 ember meghalt Baithlahia városában....köztük egy 7 éves gyermek, és két 20 év körüli testvére...három orvos és egy mentős meghalt egy rakéta becsapódása után". A bejegyzés még megy tovább, de én talán nem is folytatnám, hiszen talán ennyi is elég, hogy érezzük, valami szörnyű dolog folyik ott.



Persze mondhatnánk, hogy ez is propaganda, de aki gyakori olvasó az oldalnak, az tudja, hogy nem az, hiszen általában higgadt a Hamasztól és a szélsőségektől, az erőszaktól elhatárolódó bejegyzések olvashatóak rajta. Itt egyébként már néhány bejegyzésben megfigyelhető az dühös érzelemnyilvánítás, ahol holokausztról és mártírokról beszélnek. S pont ez az, ami véleményem szerint félő. Az Amerikai Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborúját látom megismétlődni, ahol egy állam egy másik szuverén államot támadott meg egy szervezet legyőzésének a reményében. Itt gyakorlatilag ugyanez történik, s erősen kétséges, hogy egy Gaza elleni támadás miként tudja megroppantani a Hamaszt. Egy szervezet miatt porig rombolják az országot? Nem lehet. Ez már Irak és Afganisztán esetében se vált be. Nem sikerült elérni a kitűzött célokat, s ráadásul a civil áldozatok miatt radikalizálódott és megosztottá vált az egyébként békés lakosság is. Félek itt ugyanez fog történi.

Amit a Hamasz csinál, az bűn. Amit Izrael, az nem megoldás. S közben sok vér folyik. Sokszor ártatlan embereké, akiket belöktek a tűzvonalba, ahonnan nincs menekvés. Tessék olvasni az oldalt! Tanulságos.

05 december 2008

Előszobák csatája: Microsoft vs. Google

Long Zheng-nek hála az online közösség is betekintést kaphat a Microsoft új redmondi épületének előszobájáról, ahol nagy valószínűséggel nem kevés látogató fordul meg nap mint nap. Legyen szegény, vagy gazdag. Fekete, vagy fehér...

A blogger oldalán több felvételt is megtalálható. Én csak egyet emelnék ki: a földgömb formájú kijelzőt, amely több, a Microsofthoz tartozó információt jelenít meg. Tessék ámulni. Illetve ha valakinek van egy ilyen eszköze otthon, dobjon rám egy mailt, mert fürdőkádra vagy elektromos kapára cserélném.



S íme a Google előszobájában található fal, amely dinamikusan jeleníti meg azt, hogy éppen mire keresnek az emberek a glóbuszon. Sajnos igen rövid.

10 november 2008

Az USA szemete menni Kínába

Megdöbbentő videót készített az amerikai CBS stábja. A riport szerint az Amerikai Egyesült Államoknak olyan Kína, mint a német nyelvű országoknak hazánk. Magyarán hozzájuk hordják a szemetet. Az elektronikai hulladék ráadásul még veszélyesebb is, mint ami hozzánk került. Kínát úgy tűnik csak szidni szeretik és kihasználni.

Íme a CBS felvétele, amire az Engadget-nek köszönhetően leltem rá. Tanulságos. A felvételek szerint ugyanis az Amerikai Egyesült Államokból több ezer tonnányi veszélyes elektronikai hulladék kerül illegális úton Kínába, hogy ott a szegény falvakba semmisítsék meg azokat. Szegény kínaiak ráadásul azt sem tudják mit cselednek, ők csak a mindennapi kenyeret keresik (hasonlóan az afganisztáni ópiumtermesztőkhöz), miközben a veszélyes kemikáliák ott gőzölögnek mellettük.

14 október 2008

Bemutatkozik a Microsoft Surface

A PDC keretein belül a szoftverfejlesztők elsőként kaparinthatják meg a Surface SDK-t, és nyerhetnek betekintést az érintőképernyős asztal programozásának rejtelmeibe.

Lassan megtelik a Professional Developer Conference programja. Bemutatkozik a Windows 7 első bétája, és a rejtélyes a Windows Cloud, valamint a CNET tudósítása szerint a szoftverfejlesztők elsőként vehetik kezükbe a régen várt Surface SDK-t (Surface Developmet Kit) is. Az asztal méretű érintőképernyős eszközhöz bemutatót is tartanak egyből, ahol elmagyarázzák a "látvány-központú tárgyfelismerő" technológia működését, a ScatterView-t, valamint a jövendő Windows 7 operációs programmal alkalmazott lehetséges együttműködést. A Microsoft ígérete szerint ugyanis az eszköz által használt érintőképernyő része lesz majd a Windows 7 felületének is, ám azt még nem tisztázták, hogy miként.

Íme az asztal működés közben:



A cikk itt folytatódik: http://nonstopuzlet.hu

Frissítés: A Microsoft marketing igazgatója elszólásából arra lehet következtetni, hogy a Surface hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül. Vagyis redmondban nem vártak a külső fejlesztőkre, ők maguk kísérleteztek ki egy kisebb verziót. Az Oaho kódnéven futó eszköz ára viszont nem játék: 1499 dollárt (kb. 300 ezer forint míg hazánkba ér) szeretnének kérni darabjáért, ezért nagy mennyiségben még biztosan nem fog elterjedni.

23 április 2008

A repülő autó felszállásra kész

Amerikában és Izraelben már készülnek a jövő autói, melyek könnyedén átrepülik majd a közlekedési dugókat is. A prototípusok elvileg 2010-re gyártásba kerülnek. Nézze meg videóinkon a jövőt!

Repülő autó nincs. Sokáig úgy tűnt, hogy igaz eme megállapítás és csupán fantazmagória marad az 1960-as 70-es Sci-fik képzelgése. Napjainkban viszont illik ezt feltételes módban használni, mivel egy amerikai és egy izraeli fejlesztőműhely is párhuzamosan azon dolgozik, hogy megdöntse az autógyártás e axiomáját. A legígéretesebbnek tűnő megoldás James Milner, nyugalmazott pilótától származik, aki pár évvel ezelőtt fogott bele saját repülő autójának fejlesztésébe.

Az általa megálmodott nem túl fantáziadús névvel ellátott AirCar ugyanis halad a megvalósulás felé. A jármű ugyanis képes egyszerre autóként és repülőként működni. Bár az aszfalton nem túl izmos. A Toyota Corolla és a Honda Civic méretével megegyező autót csak egy 40 lóerős motor hajtja, amely a kasznit forgalomban 136 kilométer/órával képes „reptetni”. Levegőben ugyanez az érték viszont már 400 kilométer/óra, amit a jármű elvileg egészen 1600 kilométeren át képes tartani. A négyajtós, ötüléses repülőautó igazi „transformers”: a két üzemmód között jelentős átalakuláson megy át. Elsőként kisimulnak az első szárnyak, amelyek a Forma 1-es autók légterelő szárnyaira hajaznak, majd kibontódik a 8,5 méteres fesztávú hátsó rész is. A megfelelő légellenállás eléréséhez pedig a kerekek is az autó alá fordulnak.

Maga a technikai újdonság komolytalannak is tűnhet, ám jelzés értékű, hogy a Milner AirCar a New York-i Autószalon egyik nagy sztárja volt. A szalonon „húsvér” valójában kiállították a prototípust, amely eddig még csak elméletben repült. James Milner elmondása alapján ugyanis e lépés legkorábban ősszel következhet be, majd 2011 után következhet a sorozatgyártás.



A cikk itt folytatódik: http://netnap.hu/cikk/6674/

14 január 2008

Kolera- és rákveszély Nápolyban, ahol a szemét az úr

„Mind meghalunk kolerában" – áll egy nápolyi falfirkán, ami jól jellemzi a városban lévő kaotikus helyzetet. A régióban sok az illegális szemétégető, a saját szemetüket mégsem tudják hova vinni, ami már egészségügyi kockázatot is jelent. Nézze meg nálunk a szeméthegyeket!

Nehéz manapság a nápolyi vendéglátóiparban dolgozni, hiszen a virágzó idegenforgalmáról híres várost manapság kerülik a turisták. Problémájuk mondhatni szimbolikus. Míg az ókorban Pompei-t a hamu fenyegette, addig ma inkább a szemét az úr, ami nem túl vonzó az érdeklődök számára. „Nápolyt ma egy szemétdombként ismerik” – summázza röviden a problémát egy helyi lakos, aki talán valahol maga is megérti a kritikus hangokat.

A cikk itt folytatódik: www.netnap.hu