Kis császárok

Xiao huangdi, azaz kis császárok. Így nevezik Kínában az egykepolitikában felnőtt generációt, amely nyugati gyorsétterembe jár, márkás ruhákat hord és a legjobb egyetemeken tanul. Sokuk azonban nem talál párra, és az öngyilkosság is népszerű a körükben.

Egy ötéves gyermek préseli át magát a tömegen a pekingi metró ötös vonalán. Körbenéz a leszállni szándékozó tömeg között, majd tovább tolakodva leül két ember helyére. Az utána igyekvő csomagokkal megrakott két szülő utolérvén őt a kérlelésébe kezd, hogy engedje legalább az egyiküket leülni. Makacs nem a válasz, amit megerősítve még el is nyújtózik. Újabb kérlelés, újabb elutasítás, aminek a szülő részéről megfutamodás a vége. Nem fegyelmezik a szemük fényét. Engedik a kis császárukat nyújtózkodni. A körülettük álló pekingiek pedig meg sem rökönyödnek, mivel ez a fajta viselkedés az új generáció tagjainál megszokott. Gyermekeik náluk is feszegetik a határaikat.

Elkényeztetett kozmopoliták

Az egykepolitikát az érintett generáció ugyanis kegyetlenül kihasználja. Már kiskorúkban is tudják: ők a családjuk szeme fényei, és emiatt majdnem mindent elnéznek nekik. Emiatt sokszor önzők, elkényeztetettek, szűk-látókőrűek és képtelenek elfogadni a velük szemben megfogalmazott kritikát. Majdnem mindent megkapnak, amit csak megkívánnak, mivel a korábban 5-6 gyerekre elosztott pénzre egyedül jutnak. Kozmopoliták, a legújabb tokiói divatot követik, lelkesednek a hongkongi és tajvani popsztárok iránt, és majd minden hollywoodi sikerfilmet megvásárolnak DVD-n. Folyamatosan a mobiljukat püfölik, az interneten órákat szörfölnek és sokuk rendelkezik konzollal is.



A kis királyok mindezt könnyen tehetik, mivel az amerikai Hill & Knowlton and Seventeen magazin áprilisi felmérése szerint körülbelül 400 jüan zsebpénzből gazdálkodhatnak egy hónapban, miközben az átlagkereset kevesebb, mint 1700 jüan. Ebből futja gyorsétteremre (egy mekis menü körülbelül 25 jüan), szórakozásra (egy sör 2,5 jüan – ami átszámolva 63 forint) és vásárolgatásra is. A kínai mércével drága gyorséttermekbe járnak, ahol számolatlanul eszik a sajtburgert és a pizzát. Emiatt egy új jelenség is felütötte a fejét az országban: a gyerekkori elhízás és a diabétesz, ami korábban nem volt megszokott. Komoly vásárlóerőt képviselnek, s a nagyobb világmárkák már előre dörzsölik a markukat. A demográfusok szerint ugyanis az érintett generáció tagjai már jelenleg is 100 millióan vannak (a 25 év alattiak 20 százaléka), amihez hozzáadódik az évi 22 millió újszülött, akik potenciális fogyasztóik lehetnek.

Befuccsolt egykepolitika?

A kínai kormány viszont inkább a fejét vakarja, hiszen mostanra egyértelműen körvonalazódtak az 1979-es egykepolitika árnyoldalai, amelyek közül a legenyhébb a fentebb említett gyermekkori elhízás. Lazítani akarnak, bár a Mao féle sokasodjatok jelmondat mögé továbbra sem akar senki sem felsorakozni. Akkor ugyanis pár évtized alatt 565 millió főről 1 milliárdra nőt az ország lakossága, a regulának köszönhetően viszont az óta csak 300 millióval gyarapodott a lakosság. Ebben nagy szerepe volt az egészségügyi ellátás javulásának is, aminek köszönhetően az 1950-es 40,1 évről 71,4-re emelkedett a várható élettartam, és a gyerekhalandóság is jelentősen visszaesett.

A teljes igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy ezeket a hivatalos adatokat és becsült értékeket pont az egykepolitikának köszönhetően zárójelbe kell tenni. Jelenleg senki nem tudja, hogy pontosan mennyien élnek Kínában. Az ördög az említett szabályozásban rejlik, mivel az állam családonként csak egy utód egészségügyi ellátását finanszírozza, amihez hozzáadódik tartományonként vagy az egy egyszeri büntető summa, vagy az állandó büntetőadó. Vidéken emiatt pénzügyi okokból sok gyermeket nem jelentenek be a családok, így sok eltitkolt személy él jelenleg az országban.

Pekingtől távol emiatt és a magas halandóság okán (sokszor nem állják az eltitkolt gyerek gyógyítatását) még mindig általános az 5-6 gyerek, akiket jóval kisebb becsben tart a család, mint a városi kis császárokat. Idegenvezetőknek például 40 jüanért akartak eladni egy gyermeket. Ott ennyit ér az ember.

Sokan nem jutnak nőhöz

Lánygyermekről volt szó, akiktől sokszor szabadulni akarnak. Kínában ugyanis a fiúgyermeknek van értéke: ő viszi tovább a családi hagyományokat, ő marad a családdal. S kínosan ügyelnek arra, hogy az-az egy fiú legyen. A városokban ezen okból virágzik az abortusz-üzlet, míg vidéken sokszor durva eszközökhöz folyamodnak. Sokan titokban végeznek csecsemőjükkel, egyszerűen elhagyják őket, vagy a fent említett módon eladják őket. Ezen egyedi tragédiák mögött ráadásul egy országot érintő probléma is meghúzódik. Nevezetesen, hogy felbomlik a nemek aránya. Ma országos szinten 100 nőre 117 férfi jut Kínában, miközben egyes tartományokban ez a 100-138 arányt is eléri.

Egyes becslések szerint ma 25 millió fiatal férfi él Kínában, akinek esélye sincs nőhöz jutni. Feszült energiájukat a kormányzat szerepjáték-táborokkal, számítógépes klubokkal és játékokkal igyekszik lekötni. Felemás sikerrel, mivel az érintettek közül sokan inkább a prostitúcióban, a kábítószerekben és saját nemüknél keresik a megoldást. Persze hivatalosan egyik sem létezik Kínában.

Drága taníttatás a semmiért

A gazdaságot és a családokat leginkább érintő probléma ezeken felül a társadalom elöregedése. A korábbi szép piramis alakzatú demográfiai mutató ugyanis eltolódott, s ma inkább has tájékon dagad. Az átrendeződés miatt a közeljövőben a sok egykének kéne ellátni a kiöregedő kínai „Ratkó generációt”. Ezt a családok is tudják, akiknek az egyetlen gyermekük a jövő záloga. A legjobb egyetemre akarják beíratni, a legjobb iskolákba járatni, s magántanárokkal okítani őket, hogy felnővén zsíros állást elcsípve eltartsák családjukat.



Ezek általában teljesíthetetlen elvárások, mivel a gimnazistáknak csupán 10 százaléka kerül be valamelyik egyetemre, s még ha be is kerülnek ott is nagy verseny vár rájuk. A nagy elvárások miatt magas a fiatalon elkövetett öngyilkosságok száma. Főként hogy többségük hiába végez kiváló eredménnyel az egyetemen, nem képes utána munkához jutni. Sokan versenyeznek egy állásra, s sokszor a munkaadó sem feltétlenül a kis császárok egyik tagját választja. Nem szeretik őket alkalmazni. Sok cég szerint ugyanis elkényeztetettek, nem bírják a nehéz munkát, hiányzik belőlük a lojalitás, s nem tudnak csapatmunkában dolgozni. Ördögi kőr.

A cikk a Spiritusz Campus 2008. októberi számában jelent meg.