16 november 2007

Tovább uszíthat a Kuruc.info

A Kuruc.info példája rámutatott, hogy az internet szabályozása még meglehetősen gyerekcipőben jár: gond nélkül felkerülhetnek a világhálóra olyan tartalmak, amelyek egyes országok törvényeit sértik, miközben az érintettek szinte tehetetlenek.

A Kuruc.info nemrégiben egy sajátságos jogi problémára irányította rá a figyelmet. A magyar hatóságok szerették volna felfüggeszteni az oldalt, mivel a 2006-os zavargásokat követően bírák és jogászok adatait tették közre. Mivel a honlap készítői álnevet használnak, a szerkesztők nem érhetők el, a honlapot kiszolgáló szerver pedig az Egyesült Államokban található, a magyar ügyészség megkereste amerikai kollégáit arra hivatkozva, hogy az ügy kimerítette a személyes adatokkal való visszaélés fogalmát. Ám az amerikai hatóságok szerint a közzététel nem számít bűncselekménynek addig, amíg nem buzdít a bírák elleni erőszakra – így megtagadták az együttműködést.

A magyar honlap szervere az Államokban van, így az ottani törvények vonatkoznak rá. Ott viszont a szövetségi rendeletek és törvények nem szabályozzák a tartalmakat, így minden vélemény megjelenhet, legyen az akár kirekesztő vagy gyűlöletkeltő. Jó példa, hogy az Egyesült Államok déli részén található a legtöbb náci szellemiségű, a fehérbőrű emberek felsőbbrendűségét hirdető honlap.

A cikk megtekintése: www.fn.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése