21 július 2009

Windows 7 és a netbookok

A hazánkban árusított netbookokon jelenleg az XP-k dominálnak. Vista sehol sincs, ám a Windows 7 a javított kódbázisa miatt megtörheti az XP uralmát. Sok azonban a kérdőjel, s a jelenlegi XP-s netbookok tulajdonosai esetében még az sem egyértelmű, hogy miként válthatnak majd.

A Microsoft október 22-én megjelenő operációs rendszerével kapcsolatban talán a legtöbb ellentmondás és kérdőjel a netbookokra szánt Windows 7 Starter Edition kiadással kapcsolatban van. A többi variánssal ellentétben ugyanis még nem tisztázott, hogy pontosan milyen funkciók fognak kimaradni belőle, s milyen korlátozásokkal kell majd megbarátkozniuk a felhasználóinak.

A legutóbbi híresztelések szerint például a redmondi szoftvercég eltörli azt a háromprogramos korlátot, amelyet korábban bejelentett, miközben az olyan elvetemült megkötés – mint például a háttérkép megváltoztatásának letiltása – érvényben marad. A Microsoft érdemben nem reagált ezekre a felvetésekre, de információink szerint az már eldőlt, hogy bizonyos korlátozásokat eltörölnek majd.



A szoftvercég jelenleg is azon dolgozik, hogy a limitált képességű, ám emiatt olcsóbb Windows rendszerek kizárólag azokra a gépekre kerüljenek majd fel, amelyekkel szemben a felhasználói elvárás is limitált. Kvázi olyan gépekre akarják a Windows 7 Starter Editiont telepíteni, amelyekkel kizárólag csak netezni, levelezni szeretne a felhasználó. Míg a komolyabb gépekre, amelyek formavilágukat és méretüket tekintve még mindig netbooknak nevezhetők (például a 2 GB belső memóriával rendelkező gépek), olyan rendszert szánnak, amely a felhasználói élmény magasabb fokát nyújtja, persze drágábban. Logikus módon a Windows 7 Home Premium ilyen lehet majd, amely a Starter kiadással szemben már képes DVD-filmek lejátszására, DVD-írásra, tartalmazza a Windows Aero felületet, a Media Centert, a Mobility Centert, valamint kezeli a homegroupokat is.

Mi számít netbooknak?

Mindamellett jelenleg nehéz megjósolni, hogy az érintett gépek közül végül melyek számítanak majd limitált képességűnek, s melyek tudnak majd nagyobb felhasználói élményt adni. Egyedüli támaszt csak az a kiszivárgott levél jelenthet, amelyet a Microsoft az OEM-gyártóknak címzett, pontosan meghatározva a kis teljesítményű netbook fogalmát.

A cikk itt folytatódik: pcworld.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése