11 január 2007

Ismét Hágában landolhat a bősi ügy

A bős-nagymarosi ügy immár tíz éve húzódik, eredménytelenül, ám most úgy tűnik, hogy Szlovákia hajlandó lemondani a második vízlépcsőről. A tárgyalásos megoldás helyett mégis egy újabb per tűnik valószínűbbnek.

A hágai ítélet kihirdetése óta eltelt tízéves időszakban nem lehetett sok okunk optimizmusra a bős-nagymarosi kérdés rendezését illetően. Mindkét ország mereven védte saját érdekét, mivel a per eredménye kétértelmű volt.

Szlovákia ragaszkodott az erőmű teljes hidroenergetikai potenciáljának kihasználásához, vagyis a második vízlépcső megépítéséhez, míg Magyarország teljesen elzárkózott tőle, mivel az ítélet erre nem kötelezte. Biztító lehet azonban Dominik Kocinger szlovák kormánymegbízott azon kijelentése, hogy „kénytelenek tudomásul venni, hogy Magyarország nem kíván tárgyalni az eredeti terv szerinti magyarországi vízlépcső felépítéséről”.

"Türelemmel várunk, hogy a magyar szakértők olyan megoldást dolgozzanak ki, amely a magyarországi duzzasztómű nélkül is teljesíti a bősi erőmű eredeti energiatermelési célkitűzéseit, illetve Pozsony és Budapest között a hajózási feltételek javítását" - mondta Kocinger még a decemberi tárgyalás után. Hozzátette: a maximális energiatermeléshez pedig mindenképpen egy új duzzasztóra lenne szükség.

A helyzet tíz év alatt sem változott sokat. Bár a szlovák fél a legutóbbi tárgyaláson átnyújtotta a saját megállapodás-tervezetét, a nyilatkozatok alapján nem sokat közeledtek az álláspontok.

A cikk itt folytatódik: www.fn.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése