27 április 2009

Cloud computing: biztonsági rémálom?

Az RSA konferencián több IT-biztonsági szakértő aggályát fejezte ki a cloud computing megoldásokat illetően. Felhők helyett inkább mocsárról kellene beszélni?

"A cloud computing első hallomásra szépnek, jónak és biztonságosnak tűnhet... ám ha jobban megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy jelenlegi állapotában sokkal inkább beszélhetünk mocsarakról, mint felhőkről" - vélte előadásában Ronald Rivest, az MIT professzora és a titkosító eljárások kifejlesztésében élenjáró cég, az RSA Security alapítója. A szakértő szerint ugyanis hiába lehetünk optimisták a technológiát illetően, ha annak védelmét még nem sikerült megfelelően biztosítani. "Rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy biztonságossá tegyük" - tette hozzá.

Az RSA konferencián ráadásul nem csak ő fogalmazott élesen, hiszen több IT-biztonsági szakértő is hasonlóan vélekedett. Elmondásuk szerint ugyanis az előfizetéses, szolgáltatásként nyújtott szoftverek teljesen új biztonsági megoldásokat kívánnak, amit nem lehet a mai védelmi szoftverekkel biztosítani. "A cloud computing ma egyenlő egy biztonsági rémálommal" - fogalmazott élesen például John Chambers a Cisco elnök-vezérigazgatója. Bár azt ő is elismerte, hogy a cloud computing megkerülhetetlen tényező, de mellette aggodalmát is kifejtette: "teljesen felforgatja azon mai tudásunkat, amit a hálózatok biztonságáról gondolunk".

A cikk itt folytatódik: nonstopuzlet.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése