Gyurcsány Ferenc indiai útját kritikus szemmel nézve sem értékelhetjük eredménytelennek. Több üzleti megállapodás is kötetett, amelynek köszönhetően tovább élénkülhetnek kapcsolataink, miközben Bangalore mostanság Radnótival ismerkedik.
Stílusosan fogalmazhatunk úgy, hogy egy csipetnyi Magyarország költözött mostanság Indiába, hiszen az ország híres fűszerkeverékének nevét viselő „magyar masala” fesztivál keretében az elkövetkező hat hétben, öt városban düböröghet a magyar kultúra. Így a kontinensnyi ország megismerheti többek között Szabó István Rokonok, Fliegauf Benedek Dealer és Pálfi György Hukkle című filmjét, miközben több koncertet is ad a Dresch Quartet és a Szakcsi Lakatos Béla-Vukán György zongorista kettős. S ez még nem minden. Lesz Mátyás királyt és a magyar reneszánszt bemutató kiállítás, felolvasóest, amelyen tíz magyar költő, köztük Radnóti Miklós, Pilinszky János, Weöres Sándor versei hangzanak el hindiül, és gyermekrajz-kiállítás is. A február 26-ig tartó eseménysorozatnak két aktualitása is van: egyrészt egybeesik a Delhi Magyar Tudományos és Kulturális Központ fennállásának 30. évfordulójával, valamint Gyurcsány Ferenc Indiai látogatásával is, aki Bangalore-ban nyitotta meg ünnepélyesen a fesztivált.
Élénk kapcsolatok
Látogatásának célja azonban nem a kulturális kapcsolatok ápolása volt, sokkal inkább a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, amellyel hazánk piacot szerezhet a föld egyik legnépesebb országában. S ezen a ponton nem szabad elhallgatnunk, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatainkra eddig sem lehetett sok panaszunk, hiszen a magyarországi Indiai Nagykövetség adatai szerint 2006-ban 230 millió dollárnyi forgalomról fordult meg a két ország között, amely 75 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.
A magyar kivitel 128,37 millió dollárra nőtt a 2005-ös 44,46 millióról, közben a behozatal Indiából 142,27 millió dollárra bővült 105,62 millióról. Mindezt többek között a budapesti szoftver-fejlesztéssel foglalkozó Tata Consultancy Servieces és Satyam Computers, a Ganz művekbe bevásárló Crompton Graves, a Dunakiliti Konzervüzemet tulajdonló Thapar és az indiai érdekeltséggel bíró Richter Gedeon szorgoskodta össze. S a névsor a jövőben még tovább bővülhet.
Gumigyár jön, elektronikai cikkek mennek, a cikk itt folytatódik: www.netnap.hu
21 január 2008
Kína után India is ránk figyel
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése